Zverejňujeme znenie pastierskeho listu nitrianskeho diecézneho biskupa Mons. Viliama Judáka v slovenskom aj maďarskom jazyku, ktorý sa mal čítať počas svätých Omší na 3. pôstnu nedeľu. List bude pre veriacich k dispozícii aj v tlačenej forme v jednotlivých farských chrámoch Nitrianskej diecézy.

Pastiersky list Nitrianskej diecézy na Tretiu pôstnu nedeľu

Drahí bratia a sestry! Uprostred každodenných starostí a povinností sa ani nestačíme čudovať ako sa míňa nielen deň za dňom, ale aj celé obdobia bez toho, aby sme prečítali posolstvo v nich ukryté. Od chvíle, kedy „Kristus zomrel v určenom čase za bezbožných“ (Rim 5, 6), a tak „Božia láska bola rozliata v našich srdciach skrze Ducha Svätého“ (Rim 5, 5) sú ľudské dejiny studňou, z ktorej vyvierajú „pramene vôd prúdiacich do večného života“ (Jn 4, 14). Čas ako ťaživý sled okamihov sa zmenil na kairos (čas milosti) a bežný rok na rok liturgický. Preto tajomstvo jednotlivých liturgických období nás robí účastnými na tajomstve Boha, ktorý sa v Kristovi vydal do našich rúk a kráča zaprášenými cestami našich dejín, aby nám priniesol spásu. Tak je teda každé obdobie liturgického roka „dôkazom Božej lásky k nám hriešnikom“ a zároveň ponukou „Božej milosti“, bolo by teda nemúdre predlžovať fašiangy (napr. organizovaním plesov a iných zábav) a hneď vstúpiť do veľkonočného času, k čomu nás nabáda aj známa taktika obchodníkov, ktorí už dávno „pretavili“ čokoládových „Mikulášov“ na veľkonočné symboly.
Už niekoľko dní sme v pôstom čase. Keďže jeho hlavným obsahom je pokánie, ktoré má byť nielen vnútorné a individuálne, ale aj vonkajšie a sociálne, nie je to veľmi obľúbené obdobie. Napriek psychologickej nepohode, ktorú môže pôst navodzovať, je ideálnym obdobím na to, aby sme zmenili svoj život, aby sme mu dali novú vnútornú kvalitu, ale aj nový dizajn. Je to obdobie, kedy môžeme prinavrátiť nášmu životu vznešenosť, o ktorej hovorí sv. Augustín: „Aj keď je človek podľa tela nepatrný, predsa je nekonečne vznešený. Veď prebýva v ňom Boh. Prečo sa teda niektorí ľudia tak usilovne snažia zmenšovať sa? Prečo sa snažia, aj keď sú takí veľkí, žiť tak malicherne?“
Ak vznešenosť človeka spočíva v stave „Boh vo mne a ja v Bohu“, prinavrátenie sa k Bohu, ktorý „dokazuje svoju lásku k nám tým, že Kristus zomrel za nás, keď sme boli ešte hriešnici“ (Rim 5, 8), je najvlastnejším obsahom pôstneho času. Súčasným jazykom túto istú pravdu vyjadril aj známy katolícky spisovateľ a austrálsky podnikateľ Matthew Kelly v diele Dynamickí katolíci (ktoré Vám vrele odporúčam) uvádza: „Pokánie je mocné slovo. Čo však znamená pre nás tu a teraz, po viac ako dvetisíc rokoch? Robiť pokánie značí to isté, čo kedysi znamenalo pre ľudí, čo sa tlačili okolo prašných ciest, aby sa dostali aspoň o kúsoček bližšie k Ježišovi, keď prechádzal cez ich mestečko alebo dedinu. Robiť pokánie znamená vrátiť sa k Bohu… Ide proste len o to, že po Božom boku som lepší – lepší syn, manžel, otec, brat, priateľ, zamestnávateľ, občan. Keď sa odvraciam od Boha, odcudzujem sa aj svojmu pravému ja. Z tohto dôvodu kladiem na prvé miesto spoveď“.
Áno, cesta návratu k Bohu vedie cez dobrú svätú spoveď. Už cirkevní otcovia túto sviatosť považovali za „druhú záchrannú dosku po stroskotaní“, a zároveň za „druhý krst“, keď učia: „Spása pochádza z vody a z dreva kríža. Krst vodou prenáša spaseného na loďku Cirkvi, ktorá je postavená z dreva kríža. Druhé spásne brvno pokánia udeľuje spásu len preto, lebo pochádza z toho istého dreva, z ktorého je postavená loď. Teologicky to znamená: spása skrz pokánie je obnovou spásy, ktorá sa udiala v krste, je novou účasťou na loďke Cirkvi, je príchodom do prístavu“ (porov. Proklus, Sermo de Ascensione Domini).
Aj napriek tomu, že táto sviatosť je nositeľom „nádeje, ktorá nezahanbuje“, nie je v našich časoch prijímaná s rozpoložením žalmistu, ktorý na základe vlastnej skúsenosti s hriechom a s odpustením všetkých pozýva: „Poďte, plesajme v Pánovi, oslavujme Boha, našu spásu“ (Ž 95). Ak sme konštatovali, že pôstny čas, počínajúc Popolcovou stredou, súčasný človek prežíva s nevôľou a je časom psychologickej nepohody, to isté – ba snáď ešte vo väčšej miere – platí aj pre prax sv. spovede. Aj my, hriešni ľudia – podobne ako žena Samaritánka – máme tendenciu v konfrontácii s vlastnou hriešnosťou reagovať ako postrehol v dnešnej scéne Jánovho evanjelia Boží služobník, arcibiskup, televízny kazateľ Fulton Sheen (†1979): „Žena vie presne, na čo hriešne v jej živote Ježiš poukazuje. Zareagovala tak, ako hriešny človek má tendenciu v konfrontácii s vlastnou hriešnosťou reagovať a v tejto veci sú osobne obdarované ženy – zmenila tému“.
Uštipačnosť, ironizovanie, materialistické zjednodušovanie, úsečnosť, či útočnosť, ktoré charakterizujú Samaritánku pri stretnutí s Ježišom, sú súčasťou stratégií, ktorými sa ľudia snažia vysporiadať s každým, kto o hriechu hovorí a  na hriech upozorňuje. Avšak ani zmena témy, ani odvrátenie pozornosti na hriechy iných, ani zľahčovanie hriechu prostredníctvom snáh o jeho psychologické vysvetlenie, ani prekrývanie hriechu prácou, či zábavou, ani legitimizovanie hriechu jeho rozšírenosťou vo svete, ani dovolávanie sa práva na autonómiu svedomia, nerieši problém hriechu. Výrečné je svedectvo veriacej ukrajinskej ženy, Sabiny Wurmbrand (†2000), z prostredia komunistického žalára: „Staré spomienky dokážu páliť ako oheň. A tu – vo väzení – niet úniku: bez kníh, bez rozhlasu, bez akéhokoľvek rozptýlenia, bez miesta kam by sa človek mohol uchýliť, keď sa spomienky hlásia o slovo. Tu končí každý sebaklam. Teórie o nových formách morálky tu boli úplne na nič. Tu sa človek dozvedel, že i táto nová morálka je len súčasťou starej chlipnosti… Takmer každá žena pociťovala vo väzení výčitky svedomia… Tie, ktoré sa vyhlasovali za ateistky, sa pristihovali pri tom, ako volajú k Bohu… Nahromadenie hriechu môže priniesť len nešťastie a ľútosť. Aby sa im uľavilo, želali si o tom hovoriť. Pripomínala som im slová kráľa Dávida, ktorý sa takého hriechu tiež dopustil: Blažený, komu sa odpustila neprávosť a je oslobodený od hriechu. (Ž 32, 1)“.
Drahí bratia a sestry! Hriech síce zapríčinil človek, ale jeho vyriešenie nie je v ľudských silách. Naše ospravedlnenie a pokoj stálo život Ježiša Krista a len On má právo hovoriť o prostriedkoch k jeho dosiahnutiu. A tým je sviatostné zmiernie. Tak to vyjadrila aj švajčiarska konvertitka a lekárka Adrienne von Speyr (†1967): „Dialóg alebo psychoanalýza nemôžu nahradiť spoveď. Kým základnou úlohou priateľa alebo psychológa je utvrdiť priateľa či pacienta v jeho presvedčení alebo nanajvýš niečo málo zmeniť, sv. spoveď predpokladá totálnu otvorenosť. Pred Bohom, ktorý je sprítomnený v spovedníkovi sa nemôžu hľadať potvrdenia, nesmie sa hrať falošná hra so sebou samými, môže sa len prijať postoj úplnej odovzdanosti a vyznania hriechu, ktoré sa stane prostriedkom zjavenia Božej milosti. Toto je postoj vteleného a ukrižovaného Krista, ktorý sa ,stal hriechomʼ a tak zjavil prehojnosť Božej milosti a lásky“.
Dobrá svätá spoveď nie je nič, čo by presahovalo naše schopnosti, hoci si vyžaduje aj istú prípravu – veď ani Boží Syn neprišiel na zem, aby priviedol hriešnikov k Otcovi, nepripravený. Jednoduchosť spovede pekne vystihol už citovaný Fulton Sheen, keď sa zamýšľa nad Ježišovým pokynom  žene – Samaritánke: „Choď, zavolaj svojho muža a príď sem!” (Jn 4, 16). Autor vysvetľuje: „Pán vie, že na to, aby prameň duchovnej vody mohol v jej srdci prúdiť, musí zmeniť jej srdce. Musí z neho odstrániť všetky nánosy, hlinu, bahno, kamene, ktoré by prúd čerstvej vody zadúšal. Pán po vzbudení túžby u nej vie, že môže vzniesť požiadavku zmeny jej správania. ‚Žena mu odpovedala: Nemám muža‘. Ježiš jej vravel: ‚Správne si povedala: Nemám muža, lebo si mala päť mužov a ten, ktorého máš teraz, nie je tvoj muž. To si povedala pravdu‘ (Jn 4, 17-18). Žena sa práve vyspovedala pred Bohom, aj keď to ani netušila. Ježiš jej umožnil a pomohol sa vyspovedať“.
Prax svätej spovede je usmerňovaná cirkevnou legislatívou, ktorá hovorí, že „každý veriaci, ktorý dosiahol vek užívania rozumu, je povinný aspoň raz do roka sa úprimne vyspovedať z ťažkých hriechov“, na ktoré sa pamätá. Určite chápeme, že toto prikázanie určuje iba minimálnu spodnú hranicu duchovného života, akoby na prežitie. Spovedať sa z každodenných previnení (všedné hriechy) nie je povinné v úzkom slova zmysle, ale nám to pomáha formovať si svedomie, bojovať proti zlým náklonnostiam, nechať sa uzdraviť Kristom a napredovať v duchovnom živote.
K dobrej sv. spovedi patrí: príprava (spytovanie svedomia), ľútosť, predsavzatie k zmene, vyznanie hriechov, rozhrešenie, skutky zadosťučinenia – teda forma pokánia (modlitba, pôst, almužna).
Nech nás k tomu povzbudí aj súkromné zjavenie talianskej rehoľnice, Božej služobníčky Eugénii Ravasio (†1990), ktorá len potvrdzuje, že návrat k Bohu je oveľa ľahší ako by nám to hriechom narušená prirodzenosť chcela nahovárať.
Nemala by nás odradiť od svätej spovede ani tá skutočnosť, že sa máme spovedať človekovi – kňazovi; on je sám hriešnik a sám potrebuje túto sviatosť. Všimnime si v tejto súvislosti tiež, že poludňajšie stretnutie Ježiša a Samaritánky sa deje potom, ako „učeníci odišli do mesta nakúpiť jedlo“. Tento ústup apoštolov – budúcich služobníkov zmierenia (porov. 2Kor 5, 18) – naznačuje, že vo veci zmierenia je hlavným konajúcim Kristus. Úloha učeníkov je len služobná a spočíva takpovediac „len“ v zabezpečení všetko potrebného, pre eucharistickú hostinu. Preto za osobou kňaza je potrebné vidieť konajúceho Krista – Dobrého pastiera, milosrdného Samaritána, do krajnosti milujúceho otca čakajúceho na márnotratného syna, spravodlivého a zároveň milosrdného sudcu, „Boží dar“ prinášajúci vysmädnutým živú vodu.
Majme tiež vedomie, že vzhľadom na chúlostivosť a veľkosť tejto služby ako aj na patričnú úctu voči osobám, každý spovedajúci kňaz je pod veľmi prísnymi trestami viazaný zachovávať absolútne tajomstvo, čo sa týka hriechov, z ktorých sa mu kajúcnici spovedali. Ani nesmie použiť poznatky, ktoré získal pri spovedi o živote kajúcnika.
Pozývam Vás, drahí bratia a sestry, k tejto „živej vode“ – k sv. spovedi, ktorú budú naši kňazi s láskou a vo zvýšenej miere v tomto čase milosti a spásy vysluhovať. Neváhajte nielen Vy, ktorí ste na sv. spovedi neboli už dlho, ale ani Vy, ktorí pristupujete k tejto sviatosti s pravidelnosťou. Nezabudnite ani na našich chorých a nevládnych, ktorí žijú vo farnosti, alebo v domoch opatrovateľskej starostlivosti, aby sme im tento veľkonočný dar odpustenia a nového života sprostredkovali.
V tomto duchu Vám všetkým žičím a vyprosujem radosť z Kristovho odpustenia a z nového života so Zmŕtvychvstalým Kristom, ktorú chceme naplno prežívať v blížiacich sa sviatkoch Veľkej noci.

Viliam Judák, nitriansky biskup

 

A nyitrai egyházmegye Pásztorlevele Nagyböjt harmadik vasárnapjára

Kedves Testvérek! Mindennapos tennivalóink között nem győzünk csodálkozni, hogyan telnek a napok, időszakok anélkül, hogy megfejtenénk üzenetüket. Azóta, hogy „Krisztus meghalt a gonoszokért” (Róm 5,6) „mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a Szentlélek által” (Róm 5,5), az emberiség történelme pedig kút, amely „örök életre szökő vízforrás” (Jn 4,14). Az idő múlása kairos (kegyelmi idő) az év pedig egyházi-, liturgikus év, amely egyes időszakokra osztódik. Isten titkait ünnepeljük, aki Krisztusban kezünkbe adta magát, velünk jár, történelmünk poros útjain, hogy elhozza nekünk az üdvösséget. Így a liturgikus év minden időszaka „bizonyítéka annak, hogy Isten szeret minket bűnösöket”. Ennek tudatában nem lenne bölcs dolog meghosszabbítani a farsangot bálok és mulatságok rendezésével böjti időben. Ismeretes egyes üzletesek taktikája, átolvasztani a Mikulás- csokikat húsvéti bárányokká.

Már néhány napja böjti időben vagyunk. Mivel ez az időszak a bűnbánat ideje, nemcsak bensőleg és egyedül, hanem külsőleg és közösségben, ezért nem nagyon vonzó időszak. Ennek ellenére jó alkalom arra, hogy az életünkön jó értelemben valamit változtassunk. Hogy bensőleg megtaláljuk a nyugalmat, ami majd a külsőnkre is kihat. Ez az időszak arra is jó alkalom, hogy visszanyerjük önérzetünket, önbizalmunkat, lelkünk nyugalmát. Szent Ágoston írja: „Ha az ember külsőleg jelentéktelennek is látszik, a valóságban mégiscsak fenséges, előkelő. Hisz Isten lakozik benne! Akkor miért akarnak egyesek kicsinyesek lenni?

Ha az ember azért előkelő, mert „Az Isten bennem és én az Istenben”, akkor ez már visszatérés Istenhez, aki azzal „bizonyítja irántunk való szeretetét, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk” (Róm 5,8). Ezt elfogadni, a böjti idő lényegének a megértése. Ezt az igazságot mai nyelven fejezte ki egy atolikus író, vállalkozó Matthew Kelly Dinamikus katolikusok című művében: „A bűnbánat erős szó. De vajon mit jelent ez számunkra itt és most, több, mint kétezer év után? Ugyanazt, amit Jézus idejében, amikor poros utakon tolongtak az emberek, hogy közelebb kerüljenek hozzá. Bűnbánatot tartani azt jelenti, hogy visszatérni Istenhez… Isten közelében jobb ember vagyok. Jobb fiú, jobb férj, apa, testvér, barát, munkaadó, polgár. Ha pedig elfordulok Istentől, hűtlen leszek saját énemhez. Ezért teszem első helyre a gyónást.”

Igen, a jó szentgyónás a visszavezető út az Istenhez. Már az egyházatyák is úgy nevezték ezt a szentséget, mint a „második mentődeszkát a süllyedéskor”, mint a „második keresztelést”, amikor ezt tanítják: „Az üdvösség a vízből és a keresztfából ered. A keresztvíz viszi az Egyház hajóját, amely a keresztfából épült. Ez azt jelenti, hogy a bűnbánatban megújul a megváltás, amely a keresztségben valósult meg, s a megváltottat az Egyház hajója viszi az égi kikötőbe”. (vö. Proklus, Sermo de Ascessione Dimuni).
Annak ellenére, hogy ez a szentség „remény, amely nem hoz szégyenbe”, napjainkban nincs becsülve, a zsoltáros mégis saját tapasztalatából hív: „Gyertek, zengjünk dalt az Úrnak, ujjongjatok üdvünk sziklája előtt” (Zs 95). Ha úgy látjuk, hogy a böjti idő, amely hamvazószerdával kezdődik, korunk emberét nem nagyon érdekli, még inkább vonatkozik ez a szentgyónásra. Mi is, bűnös emberek, úgy vagyunk ezzel, mint a szamariai asszony a mai evangéliumban. Ő nagyon jól tudta, hogy Jézus mire céloz az ő bűnös életében. Úgy reagált Jézus szavaira, mint ahogy a bűnös szokott, amikor szembesül a vétkével, – témát változtatott.
Az emberek sokféleképpen igyekeznek kibeszélni magukat, valaki előhozza hibáikat, bűneiket. De a bűn problémáját nem oldja meg sem a tagadás, a kibeszélés, mások bűneire való mutogatás. Ékes bizonyíték erre egy hívő ukrán asszony, Sabina Wurmbrand esete (†2000) egy kommunista börtönről ezt írta: „Régi emlékek úgy tudnak égetni, mint a tűz. És itt – a börtönben – nincs menekvés: könyv nélkül, rádió nélkül, nincs hová menni, amikor az emlékek jelentkeznek és szót kérnek. Itt véget ér az önámítás, szertefoszlanak az erkölcs új formái, a bujaság… Szinte minden nő lelkiismeret furdalást érez. Azok, akik magukat ateistáknak mondták, rajtakapták magukat, hogy Istenhez fordulnak… Bűnök sokasodása csak szerencsétlenséget és bánatot okoz. Hogy megkönnyebbüljenek, beszélni szeretnének róla. Dávid királyra gondoltam, aki szintén ilyen bűnbe esett. Boldog, akinek a bűne megbocsátva, akinek be van födve gonoszsága” (Zs 32,1).
Kedves Testvérek! A bűnt bár ember okozta, a megoldás nem emberi kezekben van Az ember megigazulása, megmentése Jézus Krisztus életébe került. Csakis neki van joga beszélni a jóvátételről. Ez pedig a szentségi kibékülés. Így fejezte ki ezt a svájci megtérő orvosnő Adrienne von Speyr (†1967): „Párbeszéd, vagy pszichoanalízis nem helyettesítheti a gyónást. Amíg az orvosnak alapvető feladata a paciens helyzetét rendbe hozni, addig a szentgyónás teljes nyíltságot, őszinteséget kíván. Isten előtt, aki a gyóntatószékben jelen van, nem lehet igazolást keresni, nincs helye a hazugságnak. Egyedül az őszinte önátadás, a bűnök bevallása eredményezi Isten megbocsátó irgalmát. Ez a hozzáállása a megtestesült megfeszített Krisztusnak, aki magára vette bűneinket, hogy megmutassa kegyelmének és szeretetének bőségét.”
Bár, a jó szentgyónásban nincs semmi olyan, ami meghaladná képességeinket, de elvárja az őszinte felkészülést. Jézus is felkészülve jött el, hogy az Atyához vezesse a bűnösöket. A gyónás egyszerűségét szépen leírja a már idézett Fulton Sheen, amikor idézi Jézus szavait a szamáriai asszonynak: „Menj, hívd el férjedet és jöjj ide!” (Jn 4,16). A szerző magyarázza: „Az Úr tudja, hogy a forrás vize csak akkor éri el az asszonyt, ha kicseréli a szívét. El kell távolítani belőle a szennyet. Az Úr felkeltette a vágyat az asszony szívében és tudta, hogy az ő életében változást tehet. „Nincs férjem” – felelte az asszony. Jézus így folytatta: „Jól mondtad, nincs férjem. Öt férjed volt, s akid most van, az sem férjed. Ezt helyesen mondtad” (Jn 4, 17-18). Az asszony éppen meggyónt Isten előtt. Pedig nem is tudta, ez gyónás. Jézus lehetővé tette neki, hogy meggyónjon”.
A szentgyónás gyakorlata az egyházi törvénykönyvben van leírva. Minden hívő, aki elérte az értelem használatának idejét, köteles legalább évente egyszer a súlyos bűneit őszintén meggyónni. Tudjuk, hogy ez a parancsolat a lelki életnek csupán az alsó határa. A kis bűnök (bocsánatos bűnök) esetében nincs előírva, hogy mikor kell meggyónni. De ajánlatos a lelkiismeret szerint szentgyónással erősíteni akaratunkat a lelki tisztaság védelmében. Engedni, hogy Krisztus vezessen a lelki életben minket.
A jó szentgyónáshoz tartozik: felkészülés (lelkiismeret vizsgálat), a bűnbánat felindítása, elhatározás a jóra. A bűnök meggyónása. Az elégtétel elvégzése (Ima, böjt, jócselekedet).
A sok jó példa közül buzdítson bennünket egy olaszországi szerzetesnővér, Eugénii Ravasio (†1990) magánjelenése. Ő is bizonyítja, hogy a visszatérés Istenhez, sokkal könnyebb, mint ahogy azt a bűnökkel megrongált természetünk érezteti velünk.
Az se tartson bennünket vissza a szentgyónástól, hogy embernek gyónunk, papnak, aki szintén ember és ő maga is rászorul a szentgyónásra. Ezzel kapcsolatban figyeljük meg Jézust, aki a szamariai asszonnyal délben találkozott, amikor az apostolok a városba mentek ennivalóért. Az apostolok – a jövendőbeli gyóntatók, Isten szolgái (vö. 2Kor 5,18). Ez rámutat arra, hogy a gyónásban a fő szereplő Krisztus. A tanítványok feladata csak a szolgálat és mindennek a bebiztosítása az eucharisztikus lakomához. Ezért a pap személye mögött Krisztus tevékenységét kell látni, a Jó Pásztort, az irgalmas Szamaritánust, a végletekig szerető apát, aki hazavárja a tékozló fiát, az igazságos, s egyben irgalmas bírót, „Isten ajándékát” aki a szomjazóknak az élő vizet hozza.
Gondoljatok arra is, hogy ez a szolgálat nagy és érzékeny. Kellő tisztelettel legyünk a személyek iránt, akik gyóntatnak és akik gyónnak. A gyóntatót a legszigorúbb titoktartás kötelezi, semmilyen adatot nem használhat fel, ami a gyónásban elhangzott.
Meghívunk benneteket, kedves testvérek az „élő víz” forrásához, a húsvéti szentgyónáshoz. Papjaink fokozott szolgálattal és szeretettel állnak a hívek rendelkezésére a húsvéti ünnepek előtt. Várunk benneteket, akik már régen nem voltatok, és titeket is, akik rendszeresen jártok gyónni. Gondoljatok a betegekre is, akik otthon, vagy az idősek otthonában élnek. Nekik is tegyük lehetővé a Jézussal való találkozás örömét.
Szívből kívánok kedves mindnyájatoknak áldott, szent ünnepeket, Krisztus megbocsátásának örömét. A Feltámadt Krisztus dicsősége és békéje, ragyogja be az egész világot!

Viliam Judák, nyitrai püspök

 

Nakoľko sú verejné bohoslužby zrušené, prosíme pastierov farností v Nitrianskej diecéze, aby obsah tohto listu sprostredkovali svojim veriacim.

ZDROJ: http://www.biskupstvo-nitra.sk/pastiersky-list-diecezneho-biskupa-na-3-postnu-nedelu/

image

Mediálna spolupráca

Administrátor a autor web stránky:
Ing. Vladimír Chrenko

Web stránka obsahuje fotografie od uvedených autorov i ostatných prispievateľov:
Jozef Matúš - grafik
Roman Fabík - http://www.rmcphotography.sk/
Samuel Dostál - https://www.facebook.com/samuel.dostal.art
Peter Faltys - https://www.instagram.com/peterfaltys/

ĎAKUJEME! Zavrieť okno

Kontakt

Rímskokatolícka cirkev Farnosť Topoľčany

Nám. M. R. Štefánika 34/61
955 01 Topoľčany
E-mail: topolcany.fara@gmail.com
Tel.: 038 / 53 263 02
Nemocničný mobil: 0904 / 009 524
IČO: 34075771
DIČ: 2021306826
Číslo účtu Farnosti Topoľčany vedený v Slovenskej sporiteľni:
SK07 0900 0000 0000 3851 2757

Zavrieť okno
Open popup